Az A osztályú arabica és drága dohány illatával keveredik a frissen száradt tinta kisgyermekkorodból jólesően ismerős illata a kávéház levegőjében, miközben harsogva felnyitod a reggeli lapot, eltakarva vele az ablakból a felkelő nap szemed közé tartó sugarát majd kifogástalan neveltetésednek köszönhetően csak finoman zörögve a csészealjjal, a kávéval teli porcelán után nyúlsz. A címlapról hiányzó tegnapi rémes eseményeket keresed aminek a hangjai a hálószobád ablakán át szűrődtek fel tegnap éjjel a macskaköves keresztutcából olyan eleven hangerővel hogy egy órán át képtelen voltál utána visszaaludni.
– Az újságírók spiclijei mindenhol ott vannak – feltételezed magadban
a reggeli lapok biztosan lehozzák majd mi történhetett.
A belülről évtizedes dohányfüsttől sárga szerkesztőségi szobájában fekete zománcozott olvasólámpája fényénél kalapálta be éjszaka, a yardról frissen beszerzett véres sztoriját a firkász, másfél doboz elszívása közben, gondosan ügyelve minden mondatára, majdnem hajnalig javítgatva a cikket ügyet sem vetve a lapzártára.
Ennek nagyot kell szólnia holnap – gondolta
Ugyan nem kellene éppen csak enyhén színeznie a gyilkos történetet, hiszen mióta a Hiltonnal szemben a sugárút túloldalán a szerkesztőség TV antennája mellől saját maga készítette premier plán képekkel sakkban tartja a nyomozót, kénytelen folyamatosan és részletekbe menően szállítani a nagyváros elmebeteg vagy bűzös híreit a belső rendőrségi jelentésekből.
De hiába, tudja jól, csak akkor adja el a rikkancs az egész kosárra valót ha szaftos a tartalom.
Szakállát kényszeresen sodorgatva átolvassa a 2 óra füstben megszületett gyermekét, elégedetten csettintve a dohanytól keserű nyelvével.
Jókorát lódított három helyen is, de a történet tanulsága sokkal kristályosabb így, nem kell annyit tépelődnie majd az olvasónak – gondolta miközben helyet keresett az írógép mellett az olvasószemüvegének, ami, most vette csak észre hogy igencsak törte már az orrát.
Lábad kereszbe fonva úgy érzed egyre lejjebb süppedsz a kávéház karfás székének mélyére, amely egy képzeletbeli alagúton át közvetlenül a mellékutca kövei közé ránt le. Tágra nyílt szemmel iszod a cikk minden sorát, meg sem hallva a kávézó mellett elhúzó mentőautó sikolyát, fel sem pillanatva elmulasztod viszonozni az alattad lakó színésznő bájos köszöntését aki ma reggel épp ugyanitt a Royalban két asztallal hátrébb figyelte álmos szemekkel a napfelkeltét, a tegnapesti premier után hatalmas borravalót kapott tőle a taxis, az eufória kitartott vagy még vagy két órán át, az álom soká érkezett meg hozzá is.
Ha visszaköszöntél volna, talán leült volna öt percre elmesélni az előadást.
Fel sem eszmélsz mikor a gyűszűnyi dohányt ami a hamutál helyett a lap aljára hullott, a kezeddel söprögeted éppen az asztal lábánál a morzsákat pusztító galambok hátára, mikor megakad a szemed a cikk végi dőlt betűkön. Szinte érzed ahogy súlytalanul sivítva repülsz ki a fantáziavilágból, vissza egyenesen az asztalodhoz, újra érezve az utca nyirkos sötetje helyett a napsugarat, újra hallod a város morajlását, a dudálást, újra érezve hogy átvertek. A történet teljesen a hatása alá vont, eggyé váltál minden szavával, a sorok közti tanulság a sajátoddá vált, amelynek megvitatásával bizonyosan a köszönés után, azonnal kezdtél volna az irodában a munka helyett, biztosan szóba került volna délután a gangon is a szomszéddal, a házmester is megállított volna a kukát is lerakva, hogy olvastad-e te is mi történt ? Hogy éppen itt a házunktól pár méterre? Jesszusatyaúristen, hát ez a mai világ…
Kettőt is pislogsz hát hogy biztosan nem olvastad-e félre, nem a hatásvadászat császára húzott csőbe újra, de mégis, a nyomda ezúttal sem hibázott…
Uj Péter – formálódik a fogaid közt…
A lapot lassan félbehajtva az üres csésze és a pénz mellett hagyod az asztalon, és miközben a járgány kulcsáért kutakodsz az öltönyöd zsebében, zúgó gondolataid lassan teljesen kitisztulnak. A madárcsiripeléssel és dudaszóval tarkított monoton nagyvárosi morajlás uralja a kávézó levegőjét és a szárnyaló fantázia forró vad táncát követően a gondolataid is újra hűvösek a langyos reggeli napsugár közepén állva.
– Nincs igazság mégis mindig elhiteti velem – mormolod halkan a parkoló felé indulva, miközben rájössz, bizonyosan soha nem fogod megtudni pontosan mi is történt valójában tegnap este az ablakod alatt.
