Úgymond “wasteland-fallout-hangulatban” a Mad Max trilógiat néztem ki a múlt hétre, amiből at első (most nem googlizok de) legalább 30 éves már így feltétlen érdemes volt ujranézni.
Az utánunk következő generációnak írom a posztot akik már Stalker játékon, Fallouton és ki tudja hány lepusztult zombis / atomhulladékos alkotáson vannak túl, de nem tudják honnan is indult a szórakoztatóipar ezen hátborzongatóan szerethető radioaktív oldalhajtása. Honnan származik az első őrült bőrsapkás sárkányrepulő-pilóta.
Nos, 20 év elteltével újra megtekintve az ősfilmet, kijelenthető hogy érdemes rögtön a 2. résszel kezdeni az első annyira értékelhetetlen szemét. Fiatal koromban nem nagyon értettem, most meg már felfogom a mondanivalót ami persze van neki, és a filmiparban is stílusteremtő alkotás de a kivitelezés annyira gyenge minden tekintetben hogy kár is rá a szót vesztegetni, valószínű a készítők sem gondolták komolyan hogy ebből “igazi” film lesz 🙂
Próbáltak egyfajta “hazai” ausztrál autós westernt összehozni, ahol a modern világot követően visszatért a pusztulás és az őserőszak, sok elmebeteg bőrruhással és elvont egyszavas monológokkal, de a gagyi színészek/nulla forgatókönyv/béna rendezés/zero költségvetés sok jót nem hozott. Viszont az akkori filmek mellett kellően inspirálóan hatott hogy aztán elkészüljön a több helyen “országút harcosa” 🙂 címmel futó második rész, ami viszont már teljesen adja a hangulatot.
Rendes ruhák, és az abszolút stílusalapozó járművek, amik elég egy-két helyen megállítani a filmet hogy láthassuk, mennyire ki voltak dolgozva. A fő háttér, a vörös sivatag is azóta alap a Mad Max látványvilágon felnőtt filmesek posztapokaliptikus világában. Minden adott, a magányos gyűjtögető főhős, aki persze szintén “csibész”, hisz egy ilyen világban a gyenge azonnal elbukik, de semmiképp sem gonosz, és együtt érez vele a néző, akárcsak a pl. Waterworldben Kevin Costnerrel.
A narrátor is nagyon kellett rögtön az elején hiszen a helyszín annyira elvont a mai világtól, hogy így sikerült fél perc alatt kellő alaphangulatot és gondolkodni valót adni a film első snittjének autós száguldása alá és igaz, az első részt követően itt is megoldották kb. 3 szereplővel a filmet, de azok legalabb itt most beszéltek 🙂 és lám az első rész brutális és néhol céltalan erőszakos jelenetei (benzinben lángoló emberek, ütközésben széttrancsírozott gonoszok) nélkül is tudott ütni a film. A második rész mai szemmel egyértelműen 13-as karika, mégis kibontakozik mögötte a fantáziavilág a néző gondolataiban.
Nem kis örömmel forgatta anno a generációnk egy jó része tini korában az idehaza hasonló címen kiadott lapozgatós könyvet is 🙂
Szóval örülök hogy a brutális Mad Max első rész elkészült és hogy ez a stílus nem tűnt feledésbe, és a Mad Max elévülhetetlen érdeme hogy újat és maradandót tudott nyújtani film világában.
És nyilvan a rendező is olvasott még korábbi hasonló témájú regényeket amiből merítette az alaphangulatot, mert azok a hetvenes években voltak már jópáran.
A stílus egyik alapköve a 2013-ban Magyarországon cenzúramentesen újra megjelent orosz remekmű a Stalker néven ismert “Piknik az árokparton”.
A cím kicsit semmitmondó, a földön 2 napot “piknikező” idegenekkel és utolag persze sokmindent bele lehetne magyarázni hogy az árokpart valojaban itt a repedezett, de azért még szilárd aszfalt biztonságát elhagyva maga a pokol (mint az ahova lépek szörny teremben, vagy a Half-Life 2-ben ahol hasonlóan parázott a játékos hogy egy kis szilárd felületre jusson) de talán felesleges is, mert a címe (akármi is volt az eredeti orosz címe) ellenére a regény valoban nagyon jol sikerült.
Ez egy teljesen más történet mint a Mad Max, de érezhető hogy a lerobbant világ vészjóslóan rozsdabarna jövőképe a hatvanas évek hidegháborús nukleáris világában sok íróra rátelepedett, nyomasztva és megihletve őket.
A stílus új kedvelőinek kötelező darab tehát a Mad Max, mégha egy-ét helyen latszik is rajta az idő, nagyon hangulatos film.
Ja, még ujra kell néznem a harmadik Tina Turneres részt is, lehet hogy majd beupdatelek ide 🙂
